Körutazás autóbusszal

Görögország

Görögország

Görögország (görögül Ελλάδα [Eláda] IPA: [el’aða] vagy Ἑλλάς [Elász] [ɛl'as]; ógörögösen Ἑλλάς [hellás], újgörög kiejtéssel [e’las]), hivatalos nevén Görög Köztársaság (görögül Ελληνική Δημοκρατία [Elinikí Dimokratía] [Elinik’i Dimokrat’ia])[1] állam Európa délkeleti részén, a Balkán-félsziget déli végén. Északon Albániával, Macedóniával és Bulgáriával, keleten pedig Törökországgal határos. A kontinentális Görögország keleti és déli partjait az Égei-tenger, míg nyugati partjait a Jón-tenger mossa. Mindkettő a Földközi-tenger keleti medencéjének része, mely sok szigetnek ad helyet.

Görögország Európa, Ázsia és Afrika találkozásánál fekszik. Itt megtalálhatóak mind az ókori Görögország, a Római Birodalom, a Bizánci Birodalom[2] valamint a török uralom négy évszázadának emlékei.[3] Görögország a demokrácia,[4] a nyugati filozófia,[5] az olimpiai játékok, a nyugati irodalom, a történettudomány, a politikatudomány, a nagyobb tudományok és a matematika alapjainak és a nyugati dráma bölcsője[6] Utóbbinak mind a tragédia, mind a komédia ága itt kezdett kifejlődni.

Görögország fejlett ország, amely 1981 óta tagja az Európai Uniónak,[7] 2001 óta az Európai Gazdasági és Monetáris Uniónak, 1952 óta a NATO-nak, 1961 óta a OECD-nek,[8] 1995-től a szervezet megszűnéséig a Nyugat-európai Uniónak, 2005 óta pedig az Európai Űrügynökségnek.[9] Az ország fővárosa Athén, nagyobb városai közé tartozik Szaloniki, Pátra, Iráklio, Vólosz, Joánnina, Lárisza és Kavála.

2011-ben az ország a csőd szélére került, az EU-tárgyalások megszorításokkal járnak. A 2012. június 18-án tartott előrehozott választásokon az Új Demokrácia párt nyert, így egyelőre folytatódnak a tárgyalások és az ország talán megmenekül a krachtól.

Olaszország

Olaszország

Olaszország (hivatalosan az Olasz Köztársaság; olaszul Italia, hivatalosan Repubblica Italiana) független ország Dél-Európában, amely magába foglalja a Pó-folyó völgyét, az Appennini-félszigetet és a Földközi-tenger két legnagyobb szigetét, Szicíliát és Szardíniát illetve számos kisebb szigetet. Északnyugatról Franciaország, északról Svájc és Ausztria, északkeletről Szlovénia, nyugatról az Adriai-tenger, délről a Jón- és a Földközi-tenger, keletről pedig a Tirrén- és a Ligur-tenger határolja. Területén található két enklávé, San Marino és a Vatikán, de Olaszországnak exklávéja is van, méghozzá Svájcban Campione d’Italia néven.

Az olaszok saját országukat lo Stivalénak (magyarul a Csizma), il Belpaesének (magyarul a Szépország) vagy la Penisolának (magyarul a Félsziget) hívják.

Olaszország számos jól ismert, befolyásos európai kultúra otthona volt, például az etruszkoké, a görögöké és a rómaiaké. Fővárosa, Róma, történelmi világváros mint az ókori Róma és a katolikus egyház bölcsője. Több mint 3000 éven keresztül az ország népvándorlásokat és inváziókat szenvedett el a középkorban a germánok, kelták, frankok, szaracénok és normannok által. Itália egyesítése 1870 előtt több hercegségből (Firenze, Milánó, Pisa stb.) és köztársaságból (Velence, Genova, Amalfi) állt, ezen városállamok részvételével háborúk pusztítottak. Az olasz monarchia és a világháborúk alatt az állam rengeteg konfliktuson esett át, mielőtt megalakult a mai létező Olasz Köztársaság.

Olaszország ma a magasan fejlett országok közé tartozik a világ 8. legnagyobb GDP-jével és a 17. legnagyobb emberi fejlődés indexével. A G8 tagja, az Európai Unió és a NATO egyik alapítója. 2007. január 1-jétől az ENSZ biztonsági tanácsánaknem állandó tagja.

Fekvése, határai

Olaszország domborzati térképe

Olaszország a Földközi-tenger középső medencéjébe nyúló, csizma alakú félszigeten, az Appennini-félszigeten, két nagy szigeten, Szicílián és Szardínián terül el, valamint sok kisebb sziget tartozik hozzá. A Földközi-tenger különböző beltengerei és peremtengerei veszik körül: az Adriai-tenger (keletről), a Tirrén-tenger (nyugatról), a Jón-tenger (délről) és a Ligur-tenger (északnyugatról).

Az ország északi határvonalát az Alpok vonulatai adják. Északon Franciaországgal, Svájccal, Ausztriával és Szlovéniával határos. Olaszország területén enklávéként fekszik a Vatikán pápai állam és San Marino, a világ legrégibb köztársasága. Svájc területén, Ticino kantonban helyezkedik el Campione d’Italia, olasz enklávé.

Földrajz

Olaszország és környékének műholdas képe

Domborzat

Olaszország domborzati szempontból a következő nagytájakra osztható:

  • A Pó-alföld: harmad- és negyedidőszaki tengeri, tavi, folyóvízi feltöltéssel alakult ki. Délnyugati oldalán széles síkságok, medencék jöttek létre. Itália legtermékenyebb, gondosan megművelt területe, egyúttal az ország éléstára.
  • Az Appenninek: A Nyugat-Alpok folytatásának tekinthető az Itálián kb. 1000 km hosszan végighúzódó hegyvonulat. A hegység a Pó folyó alföldjét délről szegélyezi, majd észak-déli irányban halad végig a félszigeten. Nyugatról és keletről dombságok kapcsolódnak hozzá, vagy közvetlenül a tenger határolja. Az Appenninek a legfiatalabb gyűrthegység Európában, a földtörténeti harmadidőszak végén, a negyedidőszak elején keletkezett. Az óidei kristályos kőzetek csak színezőelemként jelennek meg a hegység fő tömegét adó jórészt harmadidőszaki üledékes kőzetek között (flis, mészkő, homokkő). Az Appenninek legmagasabb csúcsa az Abruzzókban magasodó Gran Sasso d’Italia (2914 m). Az Appenninek területén jelentős vulkanizmus zajlott a pleisztocén és holocén időszakában. A vulkánok egy része még ma is aktív, mit például a Vezúv, az Etna és a Stromboli.
  • Szigetek(földrajzi csoportosítás szerint) :
    • Szicília (olaszul Sicilia): a Földközi-tenger legnagyobb szigete, valamint Olaszország közigazgatásilag legkiterjedtebb régiója. Területe 25 700 km².
    • Szardínia (olaszul Sardegna): kiterjedését tekintve a Földközi-tenger második legnagyobb szigete. Olaszország, Spanyolország és Tunézia között, Korzika szigetétől délre fekszik. Olaszország régiója, különleges autonómiával felruházott terület.
    • A Toszkán szigetvilág (olaszul Arcipelago Toscano)
    • A Tirrén-tenger szigetei
    • Az Adriai-tenger szigetei
    • A Ligur-tenger szigetei
    • A Jón-tenger szigetei
    • A tavi szigetek
    • A Velencei-lagúna szigetei: Murano, Burano, Torcello, Grado.

Spanyolország

Spanyolország

Spanyolország, hivatalosan Spanyol Királyság (spanyolul és galiciai nyelven Reino de España, katalánul Regne d’Espanya, baszk nyelven Espainiako Erresuma) független állam Dél-Európában, illetve Észak- és Nyugat-Afrikában (a hozzá tartozó Ceuta és Melilla autonóm városokkal, valamint a Kanári-szigetekkel). A spanyol szárazföld délről és keletről a Földközi-tenger (amelyben az országhoz tartozó Baleár-szigetek fekszenek), északról a Vizcayai-öböl és nyugatról az Atlanti-óceán alkot vele határt. A szárazföldön Portugáliával, Franciaországgal, Andorrával, Gibraltárral és Marokkóval határos. Spanyolország a legnagyobb a három független államból, amelyek az Ibériai-félszigeten fekszenek. Fővárosa Madrid.

A modern Spanyolország mai területén több nép is letelepedett, mint például a kelták, az ibérek, a rómaiak, a vizigótok és a mórok. A középkorban, több mint öt évszázadig, nagy területek voltak iszlám uralom alatt, melyeknek egy töredéke 1492-ig állt fenn, amikor az Aragónia és Kasztília keresztény királyságai 770 év után elszakadtak a móroktól. Ugyan abban az évben, Kolumbusz Kristóf elérte az Újvilágot, amivel megalakította a világuraló Spanyol Birodalmat. Spanyolország vált Európa legerősebb államává, de a háborúk és más belső gondok lesüllyesztették az országot. A 20. század közepén Francisco Franco alakított ki diktatúrát Spanyolországban, és demokratikus állam csak 1978-ban alakult ki. Az ország 1986-ban belépett az Európai Unióba, ezután Spanyolország gazdasági és kulturális reneszánszát élte egészen a 2008-ban kirobbant gazdasági világválságig, ekkor ugyanis gazdasága súlyos válságba került.[1]

Az ország mindennapi életében nagy szerepet játszanak a színpompás népi ünnepek (fiesta), a vallási eredetű romériák, a helyi látványos több napos vigasságok. Minden városnak megvan a maga szentje, és annak az adott szent napjának ünnepe, azaz a fiesta mayor. Az egyik legszínesebb spanyol népünnepély a feria, azaz országos vásár, melyet minden évben, minden fontos helyen megrendeznek.

 

Spanyolország legnevezetesebb tradíciója a bikaviadal (corrida de toros). Az országban több mint 300 aréna szolgálja a véleményeket megosztó „nemzeti sportot” vagy a tüntetők és környezetvédők szerint „véres mészárlást”. Az újságokban a sportrovatokban szerepel. Az ország első nagy arénája Madridban épült fel 1749-ben. A hagyomány változó megítélését jelzi, hogy Katalóniában (gyakorlatilag Barcelonában) az autonóm parlament 2012. január 1-jétől a bikaviadalokat betiltotta.[10]

 

A tánc és a zene a spanyol folklór legismertebb elemei, vidékenként eltérő ritmusok, dallamok terjedtek el. Kedvelt spanyol népi táncok: a kasztíliai charrada és rueda, a galíciai munyeira és alborada, az andalúziai flamenco, fandango, sequidilla, sevillana, bolero és zapateado, a katalán sardanya, az aragóniai jota, az asztúriai danza prima és giraldilla, a baszk aurresku harci tánc, a ezpata dantza kardtánc és a zorziko.

 

Elterjedt népi labdajáték a Baszkföldről származó pelota, amelyet ma már az ország más területein is szívesen játszanak, és a fallabdához hasonlítható.

 

Gasztronómia

 

Az Ibériai-félsziget déli részén terem a zöld olívabogyó, ezt használják koktélokhoz, hideg és meleg ételekhez egyaránt. Leveseik a hideg gazpacho és a meleg, húsos cocido, a két levesfajtát sokféleképpen készítik. Spanyolország legismertebb étele a paella a sáfránnyal sárgára színezett jó minőségű rizs, ehhez különféle zöldség

Franciaország

Franciaország

Franciaország, hivatalosan a Francia Köztársaság (franciául la France vagy République française) egy független ország. Központi területe Nyugat-Európában helyezkedik el, de világszerte rendelkezik megyékkel és területekkel. A központi rész a Földközi-tengertől a La Manche-csatornáig és az Északi-tengerig, valamint a Rajnától az Atlanti-óceánig terjed. Ezt a territóriumot hatszögletű alakja miatt a franciák gyakran emlegetik l'Hexagone (magyarul a hatszög) néven.

Szomszédai Belgium, Luxemburg, Németország, Svájc, Olaszország, Monaco, Andorra és Spanyolország. Tengerentúli függőségein keresztül határos Brazíliával, Suriname-mal és a Holland Antillákkal. Franciaországot és Nagy-Britanniát a La Manche-csatorna alatt futó Csalagút köti össze. Franciaország a legnagyobb területű nyugat-európai ország és a második legnagyobb kizárólagos gazdasági övezettel rendelkezik, mely több mint 11 millió négyzetkilométer területű.

Franciaország egységes elnöki köztársaság. Legfőbb eszméi a Emberi és polgári jogok nyilatkozatában vannak összefoglalva. A 18. és 19. században az ország a kor egyik legnagyobb gyarmattartó birodalma volt, hatalmas területekkel Afrikában és Délkelet-Ázsiában és számos szigettel a Csendes-óceánban. Franciaország fejlett állam, amely a forrástól függően a világ ötödik vagy hatodik legnagyobb gazdaságával rendelkezik. Évi 82 millió turista látogatja, ezzel a legkeresettebb ország a világon.

A nemzetközi politikában jelentős szerepet vállal. Alapító tagja az Európai Uniónak és az ENSZ-nek és Biztonsági Tanácsának, tagja a Frankofóniának, a G8-nak, az OECD-nek, a NATO-nak és a Latin Uniónak. Franciaország 1966-tól 2009-ig nem volt tagja a NATO katonai szervezetének. Az ország nukleáris fegyverekkel is rendelkezik. A bortermelésről és a konyhájáról méltán híres Franciaország Nyugat-Európában terül el. Az országot nagyobbrészt természetes határok szegélyezik: nyugaton és délen tengerek, délnyugaton és délkeleten pedig hegységek. Földrajzi arculata változatos, mezők, erdőségek, hegységek és tengerpartok egyaránt jellemezik területét. Délkeleti szomszédja Monaco, egy apró, független állam, amely erős szálakkal kötődik Franciaországhoz. A klíma viszonyok lehetőséget biztosítanak a búza, a kukorica, a gyümölcs, és a szőlő termelésére is. A roppant fejlett mezőgazdaság mellett az ipar a vezető ágazat, amelyen belül kiemelt fontossággal bír a gépkocsi, a repülőgép, és a vasúti járművek gyártása.

Franciaország éghajlatát az óceáni és mediterrán hatások befolyásolják legerősebben. Az ország túlnyomó részének éghajlata enyhe telű óceáni, a tengerpartoktól távolabbi területeken azonban a kontinentális éghajlat sajátosságai is megjelennek. A földközi-tengeri partvidék éghajlata jellemzően mediterrán, ugyanakkor a magasabb hegyvidékeken, így elsősorban az alpi területeken változatos magashegységi éghajlat alakult ki. Az ide látogatók tehát egész évben igen eltérő időjárással találkozhatnak az ország különböző részein.

A mediterrán térség éghajlata jelentősen különbözik a többi régióétól. Itt a legenyhébb a tél (a leghidegebb hónap középhőmérséklete 6-8 °C), míg a mérsékleten meleg nyári hónapokra 22-24 °C-os középhőmérsékletek jellemzők. Júliusban és augusztusban gyakori itt a nyári szárazság, amikor egy-egy hónap során csupán 10–30 mm csapadék hullik. Franciaország déli vidékein a nyári hónapokban jóval többet süt a nap, általában 11-12 órát - míg északon egy nyári napon 7-9 órás napsütésre lehet számítani. A tenger vize a földközi-tengeri partokon augusztusban a legmelegebb, 23-25 °C-os, de júniusban és júliusban is felmelegedhet 21-23 °C-ig.

A Franciaország déli részén található Provence tartomány egyik jellegzetes időjárási sajátossága a sokszor napokon át fújó, kellemetlenül erős északi szél, a misztrál, amely elsősorban télen, de az év más szakában is gyakori. (Öltözködés: A Földközi-tenger partvidékén nyári délutánokon gyakorta 29-32 °C-ig emelkedik a hőmérséklet, így a pamut és a kimondottan nyárias öltözködés a megfelelő. Természetes, hogy - elsősorban a tengerparti strandokon - sapka, kalap viselése szükséges lehet.)

Ausztria

Ausztria

Az Osztrák Köztársaság (vagy latin eredetű néven Ausztria, németül Österreich vagy Republik Österreich) közép-európai állam. Északról Németország és Csehország, keletről Szlovákia és Magyarország, délről Szlovénia és Olaszország, nyugatról pedig Svájc és Liechtenstein határolja. Fővárosa Bécs.

Legjelentősebb folyója a Duna (350 km-es szakasz), vízgyűjtő területe az egész ország 96%-ára terjed ki.

1955. május 15-én Bécsben aláírták az államszerződést, melyben az ország visszakapta szuverenitását. A megszállók kivonulása után Ausztria örökös semlegességét az alkotmányban rögzítették. Az államszerződés lehetőséget teremtett arra, hogy Ausztria független, semleges országként a saját útját járja.

Ausztria és főleg Bécs, Salzburg neve szorosan összekapcsolódik a komolyzenével és a zenei rendezvényekkel. Klasszikus zeneszerzők: Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, Franz Schubert, Richard Strauss (1864–1949).

Az ország 1955 óta tagja a ENSZ-nek és 1995 óta az Európai Uniónak is. További szervezeti tagságai: WTO, Békepartnerség, NYEU, EBESZ, IMF, OECD.

Domborzat

Ausztria domborzati térképe

Ausztria Közép-Európa déli részén, a Duna felső szakasza mentén fekszik. Területének felét magashegységek, harmadát középhegységek uralják és csak alig ötödére terjednek a medencék, illetve az alacsonyabb dombvidékek.

Ausztria területén öt tájegységet különíthetünk el:

  • Bécsi-medence: A Kárpátok és a Keleti-Alpok északi mészkőhegyei által közrefogott Bécsi-medence területén a mélyre süllyedt óidei kristályos kőzeteket közép- és harmadkori tengeri üledékek borítják. Déli határa a Wechselgebiet és a Bucklige Welt dombos tája, illetve a Steinfeld. A Duna a tájat egy északi mezőgazdasági és egy déli ipari területre osztja.

Legmagasabb pont: Großglockner (3797 m, Magas-Tauern, Központi-Alpok)
Legalacsonyabb pont: Fertő(Neusiedler See) (115 m)

Hírlevél
   

Felíratkozás a hírlevélre

  Offline..           

Nézz vissza később.