Királyok, fejedelmek nyomában

 

Királyok, fejedelmek nyomában

2021.április.16-18

3 nap/ 2 éjszaka


  1. 1.   nap

Utazásunk Székelyudvarhelyről indul, majd az első megállónk felé, Miklósvár felé vesszük az irányt.

Miklósvár látnivalók:

Kálnoky  kastély - A Kálnoky kastélyt Kálnoky István kezdte építtetni 1648-ban. Az épületet fia bővítette ki, és a díszítőelemeket is ő adatta hozzá később. Ezt a munkát jobbágyok végezték, ami abban az időben megszokott volt Erdélyben.
A restaurált épület 2017 áprilisában nyitotta meg kapuit, és olyan turistákra vár, akik látni szeretnék az egykori erdélyi főúri életkép múzeumát és eltöltenének néhány napot Miklósváron.

Tovább haladva, az autóbusz nemsokára eléri majd Brassó városát, amely Erdély egyik legkülönlegesebb gyöngyszeme, az erdélyi szászok egykori központi városa, amelyet nem csak a páratlan fekvése és szép városképe tesz különlegessé a környéken, de az emberek vendégszeretete és a szemet gyönyörködtető történelmi épületek is. A ma már több mint 250 ezer fős Brassó utcáin megelevenedik a történelem, a város hátterében pedig meseszép helyek sorakoznak, bámulatos panorámát nyújtva nem csak az ott élők, hanem az ide látogatók számára is. Brassó városának utcáin, több helyen is lehet találkozni a múlt darabjaival. Láthatjuk például a Warte-dombon magasan kiemelkedő és egykor védelmi funkciót ellátó Fekete- és Fehér-tornyokat, a Cenk-hegyen elterülő, már sokat látott régi várfalakat, a Takácsok bástyáját, a Lenszövők bástyáját vagy éppen templomok, parkok sokaságát.

Brassói látnivalók:

Szépművészeti Múzeum - Ebben a XX. század elején épült szép házban va a Szépművészeti múzeum. Falai között olyan neves XIX. századi hazai festőművészek alkotásai szerepelnek, mint Gheorghe Tătărescu, Theodor Aman, Sava Hentia, Constantin Lecca, Nicolae Grigorescu. De ugyanitt láthatóak fára vagy üvegre festett képek is. Ioan Andreescu munkásságát egy 36 festményből álló kiállítás mutatja be. Itt kaptak helyet Cornel Medrea, Ion Jalea, Ion Irimescu és Dimitrie Paciureade szobrai is. Van egy iparművészeti szekció is, ahol hazai és külföldi alkotások kerülnek bemutatásra.

Utazásunk következő megállójának látnivalója már messziről magára vonja a figyelmet, ami nem más, mint Barcarozsnyó.


Barcarozsnyó látnivalók:

Barcarozsnyói vár - A széles rónaságból markánsan kiugró vár napjainkban előszeretettel választott úti cél jó megközelíthetősége miatt. A 150 méter magas sziklán, a vár alatt már messziről látszik a Hollywood feliratra emlékeztető nagy Râsnov felirat. A várat gyalogosan, a városka főutcájáról nyíló lépcsősoron, vagy autóval a túloldalról közelíthetjük meg. A hangulatos várudvar közepén egy 146 méter mély kút van, melyet török hadifoglyok ástak 1623-40 között. A vár egyik épen maradt épületében helytörténetikiállítás kapott helyett a vár és a város történetéről, néhány helyen még magyar feliratokat is találunk. A várfalakon belül mintegy 30 kis épület segítségével próbálják rekonstruálni a középkor mindennapjait, egy kis ódon városkát építettek ki utcácskákkal, lépcsőkkel. A vár falairól, bástyáiról káprázatos panoráma nyílik a városra és a Kárpátok hegyeire.

A nap végére átutazunk Sinaia városába, ahol majd az éjszakát is töltjük.


2.   nap

Reggeli után egy kis sétával egybekötve megcsodáljuk Sinalja városának szépségeit.

Sinaia-i látnivalók:

Peles kastély – A Peleş-kastély (románul: CastelulPeleș) Romániában, Sinaia településen található.I. Károly román király építette 1873 és 1914 között. A kastély neoreneszánsz stílusú és Románia egyik legfontosabb történelmi jellegű műemléke. Egyedi stílusa miatt, valamint történelmi és művészi értékéből adódóan a 19. század második felének, valamint a 20. századi Európának is az egyik legfontosabb ilyen jellegű műemléke.

A továbbiakban Fogaras fele vesszük az utunkat, ahol újabb várral találjuk magunkat szemben.

Fogarasi látnivalók:

Fogarasi vár - A hét évszázaddal ezelőtt, Erdély vajdája, Apor László által épített vár a környék legfontosabb erődítményének számított, amely az idők során sok mindent megért: ostromot és békét, szerelmet és cselszövést, országgyűlést és megszállást, vigadalmat és fogolykínzást. Ma az ország egyik legjobban konzervált középkori épületeként közkedvelt turisztikai látványosságként szolgál. Akad is látogatója bőven, a statisztikák szerint évről évre több. Tavaly 157 ezren fordultak meg itt, harmincezerrel többen, mint a rekordesztendőnek kikiáltott 2017-es évben. A látogatók kétharmada az ország többi szegletéből érkezik, a további egyharmadot főként német, francia és magyarországi turisták teszik ki.

Tovább utazva haladunk Szeben irányába, ahol az év minden szakaszában érdemes megtekinteni akár az építészetet tekintve, akár a különböző fesztiválok vagy rendezvényeket tekintve.

Nagyszebeni látnivalók:

Brukenthál Palota - Samuel von Brukenthal építtette 1778–1788 között, miután Erdély kormányzójává választották.ABrukenthal-palota Nagyszeben híres barokk stílusú műemlék épülete a Nagypiac nyugati oldalán 2004 óta a Nagyszeben történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel.

Evangélikus székesegyház- Nagyszeben egyik legfontosabb látnivalója, az Óváros képét uraló, gótikus stílusú, monumentális evangélikus püspöki székesegyház. Az erdélyi szászság egyik legfontosabb templomán több kor stílusa is nyomot hagyott, de alapvetően a gótikus emlékek a legmeghatározóbbak.

Művészetek Háza - A XV. századba épített 8 árkádos épületnek az idők során több rendeltetése is volt. Először több mészárszéknak is otthont adott így a Mészárosok Háza nevet is felvette. Később az emeletre szűcsök költöztek, a XIII. században perig gabonaraktárnak használták, és egy kis időre előadások színhelye is volt. Az 1787-es restaurálási munkálatok során került az épületre a város címere. Jelenleg az ASTRA, az Erdélyi Civilizáció Múzeuma működik itt.

Luxemburg Ház- Valószínűleg két ház hajdani egyesítéséből alakították ki ezt a nem régen felújított házat. Valószínűleg megy színének és stílusának köszönhetően kapta a Luxemburg nevet. A boltívekre támaszkodó épület alsó három szintjét a XV, míg manzárdját a XVIII században építették. 2005-ben Luxemburg főhercegének és feleségénak látogatásakor az épület hivatalosan is felvette a Luxemburg ház elnevezést.

Hazugok hídja- Nagyszeben őrzi Románia legrégibb öntöttvas hídját. 1859-ben szerelték fel egy fahíd helyére a nagyszerű LiegendeBrücke, vagyis Fekvő hidat. A fahídat a környéken áruló kofák füllentéseinek, nagyotmondásainak köszönhető nevezték Hazugok hídjának.

Az esti órákban elfoglaljuk a szállásunkat, hogy másnap kipihenten tudjuk folytatni utunkat.

  1. 3.   nap

A reggelink elfogyasztása után tovább indulunk Torda irányába.

Tordai látnivalók:

Tordai sóbánya- A méltán népszerű tordai hasadék mellett a nagy múltú város, Torda fő látnivalója az évszázadok óta működő sóbánya, mely Erdély egyik legérdekesebb látványossága. Ki gondolná, hogy a közelmúltban a világ 25 leghihetetlenebb látványossága közé választott helyszín a föld alatt nemcsak a természet páratlan só-csodáival, de óriáskerékkel, csónakázótóval, fürdésre alkalmas barlangi sóstavakkal is bír.

 

Végezetül az utolsó napunkon eljutunk Marosszentgyörgyre, ahol egy kis pihentető fürdőzésen vehetünk részt az Apollo Hotel wellness részlegén.

 

A fürdő után hazafele vesszük az irányt, így végül a késő esti órákban érkezünk Székelyudvarhelyre.

 

Ára: 730 RON/fő

705 RON (2021. Marcius 15-ig)

657 RON / fő (2021.februar 28-ig)

Ár tartalmazza: 

  • Szállítást 3* autóbusszal
  • szállás 3* szálláshelyeken Sinaia és Nagyszeben városában - 2 személyes szobákban
  • reggelis ellátás
  • magyar idegenvezető

Helyszínen fizetendő:

  • hegyimentő díj (6 RON/fő)
  • promociós díj (4 RON/fő)

Az ár nem tartalmazza:

  • belépők (kb. 100 -150 RON/fő)

 

 

Kevesebb, mint 30 résztvevőnél az ár újraszámolódik, vagy újraprogramozható. Szintén kisebb csoport esetében az ügynökség fenntartja magának a jogot, hogy megváltoztassa a szállítási eszközöket a befizettet turisták előzetes értesítése mellett. A Szervező (utazásszervező) visszavonhatja az utazást, ha a turisták minimális száma nem teljesül, és köteles értesíteni a turistát legalább 10 nappal az indulás előtt, valamint az iroda fenntartja a programváltoztatás jogát !

 

 

***Az iroda fenntartja a programváltoztatás jogát!******

ELFOGADUNK  UTAZÓ JEGYEKET:

 

             

Hírlevél
   

Felíratkozás a hírlevélre

  Offline..           

Nézz vissza később.